Chidder-puller Cséderhúzó / ParadoxParadoxon
Hu
# How was that which did not exist? *Lilla Czigány* Do things that only live in our thoughts really not exist? What makes an object real, what guarantees this certainty, and on what basis? How can we determine whether a piece of information is credible? These often self-contradictory questions were the focus of the fifth semester assignment of an Architecture BA course in Budapest. Definition of **paradox**: noun; an inference or an error of inference based on a statement that contradicts itself and/or common sense. It has various types: if the statement is true (a seemingly absurd conclusion which is nevertheless true), the paradox can be classified as physical / logical / set-theoretic, mathematical / geometric / probabilistic, psychological / philosophical; false paradox, which is the wrongful proof of a logical conclusion, a false assumption; real contradiction (flawed system). Paradoxes are typically based on a circular logic, they manipulate with the infinite, and are ambiguous, often self-referential systems. Fall Term 2021, Experimental Workshop 5, assignment: “**chidder-puller**”. Creating the identity and history of a nonexistent object, placing it in time and space, and then materially realizing it. The creator can draw freely from stories, written accounts, scientific research or their own fantasy. The final product: fourteen fictitious objects, which are different but also the same, real and invented at the same time – each of them a distorted piece of the past. But why would posterity invent an object used in the past, especially if the historical background, circumstances, functions justifying its existence are themselves fictive? Can fiction be considered a fact? The base of this uncertainty is the impossibility to verify the veritable nature of a piece of information. How can an object, which had no reason to exist, because its function was fulfilled in a different way, or the problem in question did not exist at all, gain meaning and make sense in hindsight? The paradox is simple: an object with a past, which was used in its time, which is however not real. The statement builds upon a false assumption (invention) supported by real facts (past events) – false paradox. But how can the real be supported by the nonexistent, when their positions are seemingly different, like skew lines which never intersect? Perhaps this is where the absurdity of the assignment lies. Can a fake object fulfill a real function? Doesn’t this make the function fake as well? The dilemma, in this case, is the function’s validity, upon which the existence of the chidder-puller depends, since fulfilling a specific and concrete function is what would make the object real. But if there is no function, there is nothing to fulfill, thus its instrument ceases to exist – logical paradox. On the contrary, if we are talking about a real, and therefore fulfilled function, the chidder-puller, by performing that function, could become real. In this case the paradox seems to end, as the contradiction dissolves in the realm of reality: the chidder-puller is the alternative form of an existing object. Nevertheless the conflict turns back into itself, into its own circle of logic, right there, as in the paradox of the Ship of Theseus. The ship, which had all its elements replaced at least once, is not the same ship anymore. Just like the chidder-puller, which cannot be the same object of which it provides an alternative. According to this logic, it could be proven that the chidder-puller has always existed, while being a nonexistent object: its existence could only be proven by the need for it to fulfill a function, which won’t happen, since the function has been fulfilled already. The paradox enters an infinite cycle in the realm of the made object. If the existence of the chidder-puller is proven by previous facts, the question remains, what indicates that the “facts” are trustworthy? If every fact is proven by another, the chain is endless. Constantly searching for more and more facts to legitimize a piece of information, we won’t be able to reach an immovable starting point – conclusive paradox. So to say we face ourselves with a situation similar to that of the stone thrown against a tree: for the stone to reach the tree, first it has to go half the way, and then the half of that and so on. The distance exponentially decreases, but as the exponential function never intercepts the X-axis, the stone can never reach the tree – logical paradox. Let’s go back to the original thought, which depends on secure knowledge that we ought to prove with another certainty. How far could or should we go back in the mass of facts and certainty until we reach the undoubtable? Is there a point too compelling? This cycle could go on forever. The statement refers back to itself, the logical system turns in on itself, therefore it cannot be verified. In a word, it is a paradox. After all, the assertion seems right: there is no such thing as a fact. By extension, it can be stated that everything which can be justified by something else (object, term or need, etc.) creates a paradox. More specifically a false paradox, since the notion of a fact supporting another is based on a hypothesis, which can be the result of an incorrect or false assumption. In conclusion it can be stated that the project of the chidder-puller reveals a multi-layered paradox, which at times seems to dissolve, yet forms a never-ending circular line, **destined to be the proof of itself.**
# Milyen volt, ami nem létezett? *Czigány Lilla* Valóban nem létezik, ami csak a gondolatainkban él? Mitől számít valódinak egy tárgy, mi ennek az igazolásnak a mércéje és biztosítéka? Hogyan dönthetjük el egy információról, hogy tényleg hiteles? Ezeket a sok esetben önmaguknak is ellentmondó kérdéseket járta körül egy budapesti építészképzés ötödik féléves feladata. A **paradoxon** fogalma: főnév, önmagának és/vagy a józan észnek ellentmondó állításból levont következtetés / következtetési hiba. Különböző fajtái léteznek, ez alapján egy állítás lehet igaz (abszurdnak tűnő következtetés, amely mégis igaz), ezen belül besorolható fizikai, logikai / halmazelméleti, matematikai / geometriai / valószínűségi, pszichológiai / filozófiai kategóriákba; lehet hamis paradoxon (hibás bizonyítása egy logikai következtetésnek, valótlan feltételezés); illetve lehet valós ellentmondás (hibás rendszer). Jellemzőjük, hogy a végtelennel manipulálnak, körkörös logikán alapszanak, kétértelműséget mutatnak, valamint hogy a felállított rendszerek sokszor önmagukra hivatkoznak. Kísérleti műhely 5., 2021. ősz, feladat: **cséderhúzó**. Egy nem létező tárgy identitásának, történetének kitalálása, elhelyezése térben, időben, majd konkrét fizikai megvalósítása. Mindennek alapjául elbeszélések, írások, kutatások vagy a fantázia szolgáhat. A végeredmény tizennégy fiktív tárgy, mely mind ugyanaz és különböző, létező és kitaláció egyszerre, a múlt egy-egy eltorzult töredéke. De mégis miért találna ki az utókor egy múltban használatos tárgyat, főként, ha még a tárgy létezését indokló történelmi háttér, körülmények, funkciók is adott esetben kitalációk? Ténynek mondható-e egyáltalán a kitaláció? Ennek a  bizonytalanságnak az alapja, hogy nincs biztosíték egy adott információ (=tény) igaz mivoltára. Főként egy olyan valami, aminek nem volt valójában érvényessége, mivel az adott problémát máshogy oldották meg vagy nem is létezett, hogyan kaphat mégis értelmet utólag? A paradoxon egyszerű: egy tárgy, amelynek múltja van és használták a saját korában, mégsem valóságos. Az állítás hamis feltételezésre épül (kitaláció), melyet valós tények támasztanak alá (múlt eseményei) - hamis paradoxon. De hogyan támaszthatja alá a nem létezőt egy létező, mikor látszólag eltérő a helyzetük, mint két párhuzamos egyenesnek, melyek soha nem metszik egymást? A feladat abszurditása talán éppen ebben rejlik. Be tud-e tölteni egy valós funkciót egy valótlan tárgy, és nem válik-e ezáltal valótlanná maga a betöltendő feladatkör is? A dilemma ebben az esetben a funkció érvényessége, ami rögtön maga után vonja a cséderhúzó nem létezését, hiszen a tárgy attól válna valóságossá, hogy egy konkrét fealadat speciális betöltésére szolgál. Ha azonban nincs funkció, nincs mit betölteni, így megszűnik annak eszköze is - logikai paradoxon. Ellenkező esetben, ha valós, és ezáltal már betöltött funkcióról van szó a cséderhúzó (ami szintén betölteni hivatott ezt a feladatkört) valóságossá válhat. Ebben az esetben a paradoxon megszűnni látszik, mivel az ellentmondás feloldódik a valóság síkján: a cséderhúzó egy létező tárgy variáns alakja lesz. Mégis éppen itt fordul vissza önmagába és saját logikai körébe, ahogyan a Thészeusz-paradoxonban. A hajó, melynek minden eleme legalább egyszer ki lett cserélve, már nem ugyanaz a hajó, ugyanígy a cséderhúzó sem lehet pontosan az a tárgy, amelynek egy változatát adja. Ezen logika mentén bizonyítható (lenne), hogy a cséderhúzó mindig is létezett, ugyanakkor egy valótlan tárgy, mert létezését egy funkció betöltésének igénye támasztaná alá, ami azonban nem történik meg, mivel ez az igény már nincs, hiszen be van töltve. A paradoxon az elkészült tárgy valóságában elindul a végtelen körforgás irányába. Ha a cséderhúzó létezését korábbi tényekkel bizonyítjuk, felmerül a kérdés: mi bizonyítja ezeknek a tényeknek a hitelességét? Ha minden tényt alátámaszt egy másik, akkor a sor végtelen lesz, hiszen ha minden ténynek keressük az azt igazoló előzményét, akkor soha nem érhetünk el egy legelső ponthoz, mert annak is kell, hogy legyen előzménye, és így tovább – következtetési paradoxon. Vagyis hasonló jelenségbe ütközik a feltételezés, mint a fának hajított kő esetében: ahhoz, hogy a kő elérje a fát, előbb el kell érnie a köztük lévő távolság felét, majd annak a felét, (tehát negyedét) és így tovább. A távolság exponenciálisan csökken, de ahogy a természetes exponenciális függvény sem metszi az ’x’ tengelyt, úgy a kő sem érheti el soha a fát - logikai paradoxon. Térjünk vissza az eredeti gondolatra, aminek feltétele a biztos tudás, ami egy másik bizonyossággal támasztható alá. Meddig lehet / kell visszalépkedni a tények és bizonyosságok sokaságában, míg eljutunk egy eredetig? Van-e egyáltalán ilyen pont? Ez a kör a végtelenségig folytatódhat. Az állítás önmagára hivatkozik, a logikai rendszer igazolhatatlan, mivel önmagába fordul vissza, vagyis ismét egy paradoxont képez. Mindezek után a kijelentés igaznak tűnik: olyan, hogy tény, valójában nem létezik. Ezt kiterjesztve megfogalmazható, hogy minden paradoxont alkot, amit egy másik tárgy, fogalom, igény stb. igazolni tud, ráadásul hamis paradoxont, mivel minden alátámasztás ténye is feltételezésen alapszik, ami lehet valótlan, vagy hibás következtetés eredménye. Végül megfogalmazható, hogy a feladat egy többrétegű paradoxont tár fel, ami bizonyos szakaszokon feloldódni látszik, mégis egy végtelen körkörös vonalat alkot, mely **önmagát hivatott bizonyítani.**